Köszönjük megkeresését!

COVID-19 … MI TÖRTÉNT NÁLUNK?


Vissza a cikkekhez

Tavasszal mi is azonnal home office-ba vonultunk és azon dolgoztunk, hogy a munkatársaink ne magányosodjanak el, ne fásuljanak el az állandó otthonléttől és a kisgyerekesek se égjenek ki néhány hét után. A menedzsment pedig teljes erejével azon volt, hogy megfelelő információhoz jusson: milyen hatása lesz a járványnak az iparágunkra? Mire számíthatnak az ügyfeleink és ezáltal mi? Folyamatosan konzultáltunk, végtelen számú webinaron, meetupon vettük részt.

Elképzelni az elképzelhetetlent mi sem vagyunk képesek, így inkább abban erősítettük egymást, hogy bizony mi képesek vagyunk alkalmazkodni a változásokhoz és együtt ez is megcsináljuk.

A tavaszi helyzetről az alábbi blogbejegyzésben írtunk: Az Edimart jelenti: Felkészültünk az elképzelhetetlenre.

És így is lett. A tavaszi bizonytalanság után a nyár számunkra is hozott némi megnyugvást, lassan visszatértünk az irodába, mert a több hónap elszigeteltség után méginkább felértékelődtek az igazi emberi kapcsolatok: spontán beszélgetések, közös kutyasétáltatás, közös ebédek, kávézások.

Tudtunk, hogy az ősz kemény kihívások elé állít mindannyiunkat, de mint mindig, megint sikerült csapatszintű döntést hoznunk. 15 fős cég vagyunk, nagyon gyorsan tudunk reagálni a változásokra, ezt az előnyt ki is használjuk. Bevezettünk fontos szabályokat, mint minden felelősségteljes vállalat, azonban tartós home office-ba csak az megy, aki kifejezetten így dönt. Mindenki más bejárhat, ha betartja a biztonsági előírásokat. Bár a mi közösségünkben is volt már covid-megbetegedés, de szerencsére mindenki jól van és bízunk benne, hogy a mentális egyészségünk karbantartása is hozzásegít minket ahhoz, hogy épen és egészségesen átvészeljük az előttünk álló hónapokat.

Májusban már láttuk, hogy számunkra nem jött el a világvége, hiszen a megrendelések száma folyamatosan nőtt, megbízóink ostromoltak minket az újabb és újabb projektekkel. Megkönnyebbültünk, hogy sok a munkánk.

Arra azonban nem számítottunk, hogy minden idők legerősebb évét fogjuk zárni.

2020.szeptember végére elértük az előző évi forgalmunkat, így most már kimondhatjuk, kiemelkedő évet zárunk. Minek köszönhető ez az eredményesség?

Az Edimart kifejezetten a magyarországi közép- és nagyvállalati igényekre specializálódott, továbbá számos multinacionális vállalat is az ügyfeleink közé tartozik, így az ügyfélportfóliónknak köszönhetően elkerült minket a lassulás. Mindeközben a 3 fős sales csapatunk sem tétlenkedett, a production részlegünk pedig egyszerűen nem ismert lehetetlent: minden projekt elkészült határidőre.


ÚJ SZÉKHELY, ÚJ LEVELEZÉSI CÍM, RÉGI ADÓSZÁM

1061 Budapest, Király utca 14., 3.emelet 1.

Kategóriák: Blog HU

Kapcsolat


címünk: 1061 Budapest, Király utca 14. 3.emelet 1.
mobil: +36 20 975 9092
e-mail: info@edimart.com

Pénzügy

Krafcsik Carmen
Pénzügyi és ügyvezetői asszisztens
finance@edimart.com
tel.: +36 20 513 2627

Értékesítés

Klinga Orsolya
Értékesítési menedzser
klinga.orsolya@edimart.com
tel.: +36 70 423 2868

Molnár Viktória
Kiemelt ügyfélkapcsolati menedzser
molnar.viktoria@edimart.com
tel.: +36 70 385 6678

Martin-Kovács Ákos
Kiemelt ügyfélkapcsolati menedzser
martin-kovacs.akos@edimart.com
tel.: +36 70 885 5096

Lambert Emese
Kiemelt ügyfélkapcsolati menedzser
lambert.emese@edimart.com
tel.: +36 70 342 7279

Vendormenedzsment

Nagy Evelin
Vendormenedzser
nagy.evelin@edimart.com
tel.: +36 70 311 5953

Projektmenedzsment

FORDÍTÁS & LOKALIZÁLÁS
info@edimart.com
tel.: +36 20 975 9092